R. F. Kuang: Sárkányköztársaság

A tavalyi évem egyik kedvenc könyve a Mákháború volt, amely hatalmas meglepetéseket és fordulatokat tartogatott. Szerettem minden momentumát, ezért hatalmas várakozással estem neki a második résznek , a Sárkányköztársaságnak.

F. Kuang-nak jó érzéke van ahhoz, hogy megbotránkoztassa az olvasóit. Megteremtett egy olyan világot, ami nem mindennapi, ami egyáltalán nem nevezhető, még kis mértékben sem, szokványosnak.
Játszik az epikus és a heroikus fantasy-vel, mindezt szinte tökéletes egyensúlyba tartva a kilengések pedig csak a történet előnyére válnak. Több réteggel ruházza fel mind a szereplőket, mind a világot, amik izgalmasak, magával ragadóak, emellett ott van a kilátástalanság és reménytelenség érzése. Tele van szenvedéllyel, ezzel adva egy vérpezsdítő ráadást, amely az olvasó minden porcikáját átjárja, ami úgy igazán az ember lelkéig hatol.
A társadalmi problémákat előtérbe helyezve, ismerősként köszönthetjük a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és mindazt a dühöt és frusztrációt, ami ezzel jár.
A politika, a hatalmi játékok erősebben jelen vannak a Sárkányköztársaságban, mint a Mákháborúban. Szinte fizikailag tapintható a feszültség a hadurak között, ahogy egymást elárulva és meggyilkolva szereznek egyre több impériumot maguknak. Mindezek mellett a feminista forradalom eszménye is megjelenik egy pár oldalas gondolatmenet erejéig, remélhetőleg a harmadik részben erőteljes kidolgozásra számíthatunk. Tényleg sokrétű ez a könyv, megvan a maga esszenciája, a mondanivalója; Utalások  a mostani világunkra tekintve, amelyeket hol rejtve jeleníti meg és csak később döbbenünk rá a jelentésére, hol egészen az arcunkba tolja, hogy lássuk végre a valóságot. A gyávaság, a megfutamodás, az önsajnálat és a már fent említett hatalmi harcok – ezek  mind itt vannak az orrunk előtt is, látjuk, halljuk, tapasztaljuk. És Kuang ezt zseniálisan adagolta a Sárkányköztársaságba. A mai világ problémáit egy erőteljes fantasy történetbe helyezte bele, ami számomra nem csak szórakoztató volt, hanem elgondolkodtató is.

Manapság az ehhez hasonló írások a világmegmentésre éleződtek ki, nyilván sokan ezt is várják el.  A fiatal írónő már az első, illetve a második résznél is lépett egy veszélyeset és megtette azt, amitől sok más író fél, egyszerűen kilépett a komfortzónából és hozott valami újat, valami egyedit, valami olyat, ami nem található meg minden fantasy könyvben. Veszélyes húzás, hiszen ezzel akár tönkre is teheti az élményt az olvasó számára, ellenérzéseket válthat ki belőlük azzal, hogy nem kapják meg a megszokottat, az általánost. Merész dolog volt, de bejött.
A szereplőket tekintve nehéz kiragadni kedvencet vagy éppen kevésbé kedvelt karaktert. Ezt ismét a pozitívum részeként könyveltem el, mivel soha nem lehetett tudni, hogy az adott karakter, akit közel engedtem magamhoz, mennyire csapott be, mennyire árult el. Teljesen bele tudtam élni  magam az ő helyzetükbe, az adott szituációkba és egyre jobban azt éreztem, hogy itt senkiben sem lehet megbízni.

Azonban nem mehetek el azon jellemzők mellett sem, amik negatív élményt váltottak ki belőlem, esetlegesen értetlenül álltam hozzá. Az egyik ilyen: az állandó káromkodás, ami egyszerűen túl sok volt, túl trágár és sok esetben abszolút nem a helyzethez illő. Ez a magatartásforma már  a Mákháborúnál is ellenszenves impulzust váltott ki belőlem, de ez a második résznél hatványozódott. Néha úgy éreztem, hogy az író valamiért borzasztóan mérges a saját könyvére esetleg a világban zajló eseményekre és így adja ki a dühét. Ez pedig felvetett bennem egy másik kérdést: voltaképpen milyen században íródott ez a történet? Ha a fegyvereket, a szállítóeszközöket nézem, akkor valahová az 1850-es évekre helyezném, viszont ez a közönséges megnyilvánulás abban az időben nem volt jellemző. Persze tekinthetem ezt úgy is, hogy egy teljesen más univerzum, aminek semmi köze a miénkhez, ami akár a jövőben is játszódhat, csak kissé elmaradott állapotok uralkodnak. És akkor jön a kekeckedés részemről: ha ez egy alternatív világ, akkor miért hasonlít annyira a politikájuk, a hozzáállásuk a miénkhez? Itt mérsékelten éreztem egy törést a magam részéről.

A másik negatív inger az állandó sopánkodás miatt volt. A karakterek túl sok időt fektetett az önsajnálatba , ami nem adott semmilyen pluszt, így ez könnyedén elhagyható lett volna. Ez már intenzívebben érintett és kevésbé tudott lekötni a történet. Viszont a további sok-sok oldal mindenért kárpótolt és utána már hozta az izgalmakkal teletűzdelt lendületes végkifejletet.

Ha nem olvastad még az első részt, akkor itt állj meg, mert spoileres!

Ha szeretnél a könyvbe beleolvasni itt megteheted: Sárkányköztársaság

Altan Trengszin halott, immár Zsin vezeti a Cekot, aki valahol az ópium mámorába veszett és csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megölni a nőstényviperát, Ta-Csit. Nem igazán érdekli csapata többi tagja és többször kerülnek a lány miatt veszélyes helyzetbe. Bár próbálnak segíteni neki, Zsin a fájdalmai miatt képtelen drog nélkül létezni. A főnix teljesen elhatalmasodott az elméje felett és az egyetlen lehetőség, hogy megölje a császárnőt, totális kudarcba fullad.

Most, hogy Ta-Csi már tisztában van azzal, hogy a  lány a halálát akarja, Zsin esélyei szinte a nullára csökkennek, hogy végezzen a nővel. Szerencséjére egy régi ismerős bukkan fel, aki alternatívát kínál neki és a Ceko számára . Vajszra, a Sárkányhadúr célja az, hogy megbuktassa a nőstényviperát és ehhez egy tervet eszelt ki. Szándékában áll létrehozni egy demokrata államot, ahol mindenki egyenértékű.

Zsin-t nem érdekli a politika, de mindenre hajlandó azért, hogy holtan lássa a legnagyobb ellenségét. Vajszra tálcán kínálja neki a lehetőséget, és az uralkodónő elé viszi a lányt, egyelőre csak azért, hogy megmutassa: az egyik sámán az övé. Ta-Csin nem látszik a félelem legkisebb jele sem és félrevonja a lányt, hogy kettesben beszélgessenek. Azonban nem várt fordulatok lépnek fel és  a sámánlányt csak a Ceko egyik tagja tudja kiszabadítani, amiért  a lánynak súlyos árat kell fizetnie.

Vajszra a többi hadúrral különböző stratégiákat állítanak fel Kitaj segítségével, hogy a tervük sikerrel járjon. A nép érdekeit szem előtt tartva puccsot terveznek végrehajtani, mégis úgy tűnik, hogy ez csak a Sárkányhadúrnak kedvez. Ta-Csi figyelmezteti Zsin-t, legyen óvatos a férfivel, de a lány számára Vajszra a megmentő. Azonban eljön az a pillanat, amikor már nem tudja kinek higgyen, kiben bízzon. Barátoknak tartott emberek árulják el és törnek az életére, ellenségnek tartott emberek sietnek a segítségére. De mindenkinek van valami hátsó szándéka. Úgy tűnik, számára már csak a Főnix maradt, az ősi istenség, amely hatalommal és félelmetes erővel ruházta fel.

Ez a háború senkit sem kímél, sok-sok ezer ember halála a hozadéka, Szinte mindenki elveszett egy legalább egy családtagot. Életek nyomorodnak meg, lelkileg és testileg egyaránt. A félelem állandó az emberek körött, az éhezés mindennapos, a gyilkolás az életben maradásért már természetes.

Kuang egy olyan világot festett le, amiben megvan minden olyan elem, ami egy igazán jó fantasyhoz kell, mindezt pedig valódi problémákkal tarkította. Borzasztóan szerettem olvasni és teljes mértékben meggyőzött az írónő a tehetségéről, a tisztánlátásáról. Izgatottan várom a befejező részt, ami remélhetőleg hamarosan megjelenik.

Agave Könyvek Kiadó Kft.
Fordító: Ballai Mária
Megjelenés éve: 2020
672 oldal
Kötés: keménytáblás, védőborítóval

Fülszöveg:

A Mákháború várva várt folytatása!

Nikannak a történelem során háromszor is meg kellett küzdenie a túlélésért a véres mákháborúkban. Annak ellenére, hogy a harmadik hadjárat csak nemrég ért véget, Zsin nem tud megfeledkezni arról a kegyetlenségről, amelyet a népe megmentése érdekében követett el. Menekül a bűntudat, a szorongató ópiumfüggés és a tűz isteneként megismert bosszúálló főnix parancsai elől, aki rémes hatalommal ruházta fel.

Bár Zsin nem akar élni, meghalni sem hajlandó addig, amíg bosszút nem áll az áruló császárnőn, aki hátat fordított a hazájának, és szövetségre lépett az ellenséggel. A lány egyetlen reménye, ha belép a befolyásos Sárkány hadúr seregébe. A hadúr arra készül, hogy meghódítja Nikant, elűzi a császárnőt a trónról, és létrehoz egy új köztársaságot.

Ám sem a császárnő, sem a Sárkány hadúr nem az, akinek látszik. Zsin minél több dolognak lesz szemtanúja, annál jobban tart attól, hogy az országa iránt érzett szeretete ismét arra fogja kényszeríteni, hogy éljen a főnix gyilkos hatalmával. Mert már nincs semmi, amit Zsin ne áldozna fel az országa megmentéséért… és a bosszúért.

A bejegyzés kategóriája: Agave Könyvek, Könyv
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.