-
Jan Stocklassa: Stieg Larsson titkos iratai-A Palme-gyilkosság kulcsa
Jan Stocklassa volt az, aki elővette Stieg Larsson „elfeledett” dokumentumait és újból nyomozni kezdett. Míg Stocklassa négy évet töltött rengeteg kutatómunkával, Larsson nyolc évet, azaz egészen a haláláig ezzel az üggyel foglalkozott, – ami a mai napig megoldatlan maradt. Stieg Larsson a TT hírügynökség munkatársa volt akkor, amikor megölték Olaf Palmét. A rengeteg dokumentumot, amit összeszedett nyolc év alatt, a rendőrség soha nem vizsgálta meg rendesen.
-
Négy könyv, amit 2020-ban olvastam és szerettem!
2020-ban “viszonylag” kevés időm volt az olvasásra. Önmagamhoz képest nem sok könyvet vettem kézhez az év első felében, de ezt próbálom pótolni. Most szeretnék Nektek mutatni négy olyan könyvet, ami az idei évben számomra nyerő volt.
-
Lesley Kara: A pletyka
A rosszindulatú pletykával leginkább az a legnagyobb probléma, hogy önnön személyes tapasztalatunknál is jobban elhisszük azt. A pletyka képes arra, hogy egy barátunkat, de akár családtagunkat is saját magunk ellen fordítson. Ismerünk valakit akiről tudjuk, hogy jó ember, mégis, egy elejtett ártalmas szó, vagy mondat képes az ellenkezőjére fordítani az általunk megbecsült embert. És ez vice versa. Ráadásul hajlamosak vagyunk mindig egy kicsit hozzátenni esetleg elvenni a hallottakból, ezáltal a hasznos érték elveszik és csupán a színtiszta emberi rosszindulat marad meg. Sokan mindezt a társadalmi nyomás miatt teszik. Így alakítanak ki emberi kapcsolatokat, „barátságokat” – úgy érzik, ezáltal benne maradnak a szociális körben. Sajnos mindez azonban hazugság és borzasztóan ártalmas.…
-
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság
A tavalyi évem egyik kedvenc könyve a Mákháború volt, amely hatalmas meglepetéseket és fordulatokat tartogatott. Szerettem minden momentumát, ezért hatalmas várakozással estem neki a második résznek , a Sárkányköztársaságnak. F. Kuang-nak jó érzéke van ahhoz, hogy megbotránkoztassa az olvasóit. Megteremtett egy olyan világot, ami nem mindennapi, ami egyáltalán nem nevezhető, még kis mértékben sem, szokványosnak. Játszik az epikus és a heroikus fantasy-vel, mindezt szinte tökéletes egyensúlyba tartva a kilengések pedig csak a történet előnyére válnak. Több réteggel ruházza fel mind a szereplőket, mind a világot, amik izgalmasak, magával ragadóak, emellett ott van a kilátástalanság és reménytelenség érzése. Tele van szenvedéllyel, ezzel adva egy vérpezsdítő ráadást, amely az olvasó minden porcikáját átjárja,…
-
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
A legcsodálatosabb történet, amit eddig olvastam életem során. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire jó könyvmolynak lenni. Több helyen is dicsérték ezt a könyvet, valami oknál fogva azonban mégis halogattam. Érdekes dolog ez a halogatás, ilyenkor jövök rá, hogy mennyire buta dolog volt, ugyanis, Az ember akit Ovénak hívnak az a könyv volt, amit az elolvasása után egyből újra kezdtem és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokszor lapozgatni fogom. Annyi érzelem van benne, amit képtelenség pár sorban leírni. Mint egy tűzijáték: csodálatos, káprázatos, színes és akár órákon keresztül tudnánk nézni. Ilyesmi érzéseim voltak miközben olvastam.
-
Alan Bradley: Amikor a csontok suttognak…
Két okból esett erre a könyvre a választásom. Egyrészt a borító miatt, bár én nem szoktam kitérni a külcsínre, de itt úgy érzem muszáj, mert egyszerűen imádni való a meseszerű rajzokkal. Másrészt néha váltanom kell könnyedebb stílusú olvasmányokra, ilyenkor szoktam ifjúsági regényeket elővenni. Nos, ami a könyv könnyed jellemzését illeti, elég nagyot tévedtem. Ugyanis az: Amikor a csontok suttognak egy ízig-vérig krimi. Kicsit emlékeztet Agatha Christie detektívregényeire – mintha Poirot és Columbot összegyúrták volna, adtak hozzá egy kis Miss Marple-t és máris elkészült egy érdekes figura Flavia De Luce személyében. Egy tizenkét éves leányzó, aki imádja a kémiát, odavan a mérgekért és, ha egy nyomozásról van szó, akkor nem ismer…
-
Hello world!
Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!